2014. március 12., szerda

Titánbuzogány

A titánbuzogány (Amorphophallus titanum) a világ legnagyobb virága, mely a zárvatermők, egyszikűek, kontyvirágfélék családjába tartozik. Úgy is szokták emlegetni, mint óriás kontyvirág. Ennek a gigantikus növénynek a virága akár 3 méteresre is megnőhet.
Kép: US Botanic Garden
Elterjedési területe Óceánia, Afrika és Ázsia trópusi vidékei , valamint Szumátra. Ez utóbbi helyen fedezték fel 1878-ban. Élőhelye a trópusi esőerdők mélyén található.

Egy gumós, egyszikű növény. Gumójának súlya elérheti akár a 50-70 kilogrammot, virága pedig a 3 métert. Döglegyeket vont beporzáshoz, így a virág szaga igen átható (akár 3 km-ről is érezni) rothadó húséhoz hasonlít. Ez nem csupán szaporodáshoz szükséges eszköz, de védekezés is. A szag sok kártevőt, köztük az embert is, eltántorítja attól, hogy megközelítse a növényt.
A virág 2-3 hétig nyílik, majd virágzás után a gumóból kihajt egy levél, melynek mérete egy kisebb fáéval egyezik meg. Ez a levél a csúcsán három részre oszlik, és megfásul, több kisebb levélnek otthont adva. Ez a "lombkorona" akár 5-6 méter magas, és 5 méter széles is lehet. Ilyenkor a gumó tartalékot gyűjt a következő virágzáshoz. Ez évekig tart. (Két virágzás között általában három év telik el.) Ha elég tápanyag felhalmozódott, az elfásodott levél elhal, a gumó 4 hónapig pihen, majd virágozni kezd, és újrindul a folyamat.
Forrás: Érdekes világ

A gumóját Szumátrán élelmiszerként használják.
IUCN besorolása sebezhető. Legnagyobb fenyegetést az élőhelye kiirtása jelenti. Az eltűnő esőerdők kihalásra ítélik a növényt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése