2014. október 17., péntek

Fairphone

Négy évvel ezelőtt, egy fair trade projektként indult el a Fairphone elkészítése. Az ötletgazdák fel akarták hívni a figyelmet, hogy a felhasznált ásványok kitermelése akár háborút is okozhat. A felhívás olyan jól sikerült, hogy 2013-ra vállalkozás lett belőle, és mára már 23.000 eladott Fairphone-nal büszkélkedhetnek az alapítók. 

A Fairphone egyik lényege, hogy igyekeznek etikussá és átláthatóvá tenni a gyártást. A telefonba használt ásványok olyan bányákból származnak, ahol tisztességes fizetést, biztonságos munkakörülményeket kapnak a munkások, és helyben marad a hasznon. Mindamellett, ezek a bányászatok kevésbé rombolják a környezetet, mint mások, ahol gyakran gyerekmunka is előfordul.
A tervezés során arra is figyeltek, hogy a keletkező hulladék és a felhasznált energia a minimumon legyen. Amennyire lehetséges a telefon újrahasznosított anyagokból készül, nincs felesleges csomagolása, sem kiegészítői. Kialakításának ügyeltek rá, hogy sokáig használható legyen, és javítható. A meghibásodott készülékeket visszaveszik, és gondoskodnak a megfelelő újrahasznosításról.

Megrendeléseket egyelőre a honlapról fogadnak, de egyre nagyobb az érdeklődés. Hetente 3000 telefont szállítanak ki.

Adatai:
  • 4.2-es Android op. rendszer
  • 4,3"-es qHD kijelző
  • 1,2 GHz-es négymagos processzor
  • 1 GB RAM + 16 GB ROM, ami tovább bővíthető
  • Elől 1,3 megapixeles, hárul 8 megapixeles kamera.
  • 2000 mAh-s akkumulátor
  • ára: 310 Euro, közel 95.000 Ft.
Kép: Fairphone

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése