2014. augusztus 15., péntek

Búvárkodj otthonról

Amerikai tudósok olyan speciális vízalatti panoráma felvételekkel kísérleteznek, melyek segítségével hamarosan talán már nem csak a városok utcáit tekinthetjük meg az internetről, vagy Magyarország túraútvonalait járhatjuk be, mint a Google Streetview esetében, hanem az Amerika partjai melletti tengerek víz alatti élővilágát is megtekinthetjük. Az első, halszemoptikával készült képek egy része már a héten elérhető lesz.

A képek mellé olyan adatokkal szolgálnak majd, melyek a korallok védelmére, helyreállítására vonatkoznak, ezek között a sikerek és a sikertelenségek is megjelennek. A képek a kutatók munkáját is segíteni fogják, és a tudósok abban is reménykednek, hogy a látványvilág felkelti az emberek érdeklődését, jobban megértik majd a tengeri rezervátumok jelentőségét, és segít a környezet- és természetvédelmi szemléletformálásban is.

A fotózási technológia ugyanaz, mint a Google Streetview esetében. A felszerelés közel 65 kilogrammos, a búvárok 1-1 órás merülések alkalmával készítik a felvételeket, ez alatt közel 20x akkora területet képesek felvenni, mint más vízalatti kamerákkal. Emellett GPS koordinátákat is rögzítenek.

Reméljük hamarosan elérhetőek lesznek a felvételek, és megismerhetjük a tengerek világát.

Forrás: Greeninfo
Kép: Érdekes Világ; http://vizimadok.network.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése