A szurikáta, vagy más nevén a négyujjú manguszta (Suricata suricata) a ragadozók rendjén belül, a mongúzfélék családjába tartozik. A Suricata nemzettség egyetlen faja. Neve a szuahéli nyelvből származik, jelentése "szirti macska".
Elterjedési terület és élőhely
A szurikáták az Afrika kontinensen élnek, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Angolában, Namíbiában és Botswana déli részén.
A nyílt füves területeket, száraz síkságokat, bozótos, sziklás területeket kedvelik.
Megjelenés:
A második legkisebb mangusztafaj. Teste karcsú, hosszúkás, közel 30 centiméter farok nélkül, mely akár 20-24 centis is lehet. A lábai rövidek, a mellsők erősek, és négy-négy ujj található rajtuk, az ásáshoz alkalmazkodtak. Hátsó lábain rövidebbek az ujjak, ezek a fára mászást segítik. Súlya akár egy kilogramm is lehet, a hímek általában nehezebbek.
Szőre puha, testhez simuló. Hátoldalon barnásszürke, sötétebb sávokkal, párhuzamos csíkozással, mely egyedenként változó, a farka vége sötétbarna. Hasoldalon szőrzete világos világosabb és ritkább. Szeme körül sötét foltok láthatók, füle fekete.
Hallása, látása és szaglása éles és jó.
Gyakori préda a méhészborzok, sakálok és ragadozómadarak számára. A füves pusztákon kevés búvóhely miatt, föld alatti kotorékokban él. Nappali életmódú állat, a kotorékától általában csak maximum száz méterre távolodik el. Ezen belül minden táplálékforrást igyekszik kiaknázni.
Tápláléka: zsenge hajtás, gumó, gyökér, rovar, csiga, kisemlősök, hüllők, akár madárfiókák is.
Gyakran már kész kotorékokat bővítenek ki, előfordul, hogy más fajok jelenlétét is megtűrik maguk mellett. Ha elfogy a táplálék a család új kotorékot keres magának.
A telepek vagy családok 25-30, de akár 40 egyedből is állhatnak, és munkamegosztásban élnek. Míg a csapat többsége táplálkozik vagy pihen, addig néhány egyed két lábon állva figyeli a ragadozókat - általában a legmagasabb, kiemelkedő pontról - és vészjelzéssel figyelmeztet, ha veszélyt észlel. A csapat tagjai egymásra különösen figyelnek, együtt is mozognak, amennyire lehet.
A csapatot egy alfa pár vezeti, a tagok általában a nőstény kölykei vagy testvérei.
Szaporodás, utódgondozás:
A csapatban csak az alfa hím párzik a nőstényekkel, a többi hím csak segít a csapatban. A domináns vemhes nőstény viszont, az utolsó négy hétben elmarja az alárendelt nőstényeket a csapattól (főleg a távoli rokonságban lévőket vagy idősebbeket), akik az kicsik megszületése után vagy visszatérnek a csapathoz, vagy ha találkoznak kóbor hímekkel, akkor új csapatot alkotnak. Az elmarás által a nőstényekben csökkennek a nemi hormonok, nő a vetélés esélye, így biztosítja az alfa nőstény azt, hogy az ő kölykei jöjjenek világra.
Ha az alfa hím és az alfa nőstény rokonok, akkor nem szaporodnak, ilyenkor az alárendelt nőstényeknek van lehetőségük rá, akik általában kóbor hímekkel párosodnak. Ez által frissül a csapat genetikai állománya is.
70-77 napos vemhesség után a nőstény általában 2-4, de ritkábban akár 5 kölyköt is a világra hozhat. Csukott szemmel születnek, ami 2 hetes korukban nyílik ki. 3 hetesen elhagyják a kotorékot, ilyenkor a felnőtt csapattagok sokkal jobban figyelnek a veszélyekre, meg a kicsikre. A csapat minden nősténye képes szoptatni, felváltva vigyáznak a kölykökre. 4 hetes korukig nem tartanak a csapattal sehova, mindig vigyáz rájuk 1-1 felnőtt egyed, aki a kölykökért még az életét is feláldozná.
A kicsiket fokozatosan tanítják vadászni, pl. először megölt skorpiót kapnak, aztán olyat, aminek kitépik a fullánkját, és később már egészséges skorpiót is kapnak.
A kicsik egy hónaposan kezdenek el ásni. 4-6 hétig szopnak, de 9 hónaposan válnak ivaréretté. Ez idő alatt utánzással megtanulnak mindent, ami a túléléshez szükséges.
Természetvédelmi helyzet:
Az IUCN Vörös listáján nem szerepel fenyegetett fajként, eléggé elterjedtek, de azért egyes országokban fenyegetik őket veszélyek.
A Dél-Afrikai Köztársaságban például nem kedvelik őket, mert tönkreteszik a termőföldeket, és terjeszthetik a veszettséget.
Forrás: Wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése