2012. augusztus 29., szerda

Egynyári Bugaci Egyetem


2012. augusztus 13–17. A Szegedi Tudomány Egyetem megrendezte az Első Bugaci Nyári Egyetemet. A több, mint huszonöt résztvevő között volt hallgatóság és sok előadó is, akik érdekesebbnél érdekesebb előadásokat tartottak.

Megérkezés
Augusztus 13-án hétfőn egyetlen feladat várt mindenkire. Megérkezni a bugaci pusztán fekvő szállásra, ami egy igen kellemes kis tanya volt. Két épületből állt. Az egyik hagyományos tanya volt, a másik már egy modernebb épület, aminek a padlásán aludtunk mindannyian matracokon. Az első nap sem előadások, sem kirándulás nem várt még ránk. Ismerkedtünk és beszélgettünk a résztvevőkkel, megismertük a macskákat, és összefogva elkezdtük elkészíteni a vacsorát, a paprikás krumplit.

Előadások
Három nap alatt számtalan előadást hallgattunk meg, és vetítést láthattunk főként biológiai és természetvédelmi szempontból. Hallgattunk előadást a Verespataki aranykitermelés kockázatairól, magáról az aranykitermelés módszereiről, a kozmopoliták és a szigetlakó élőlényekről, az inváziós rovar fajokról. Gallé tanár úr bemutatta nekünk a Bugac projektet, bepillantást nyerhettünk a talajvíz csökkenés hatására a növényzetre és sok érdekes beszélgetést hallgathattunk meg, mikor a hagyományos ökológiai tudás szerepére került a sor. Nagyon érdekes voltak az utolsó előadások is, melyek a klímaváltozásról, az alacsony hőmérséklet hatásáról a pókokra, és a selyemkóró hatásáról szóltak. És volt egy plusz előadás is, mely a programban nem szerepelt, ez pedig a viperák előfordulásáról szólt a Balkánon.
Minden előadás nagyon érdekes volt, és érdemes volt végighallgatni őket, de legjobban az este tartott vetítések tetszettek. Csodálatos képeket láthattunk csodálatos tájakról és állatokról – Egyiptom, Retyezát, Dél-Amerika –, ráadásul sokat nevettünk.

Szafari
Kép: Mizsei Edvárd


Kirándulások
Minden nap az előadások és ebéd után kimentünk kirándulni is valahova. Első nap megnéztük a Szegedi Tudomány Egyetem területét, melyet már 70-es évek óta elkerítették, és különböző vizsgálatokra használtak. Itt olyan szegfű is nyílt, amit sehol máshol nem láttunk Bugacon. Aznap, hazafele még szafariztunk is egyet.
SZTE Kutatóház
Kép: Ruppáner Eszter

Második nap megnéztük a leégett ősborókást. Elég szomorú és leghangoló látványt nyújtott a sok fekete, leégett növény, de valamilyen szempontból, művészein csodálatos is volt a látvány. Az elmúlt hónapok alatt a nyárfák már elkezdtek újra települni, de Gallé tanár úr elmondása alapján a borókáknak minimum egy évtized kell, mire elkezdenek feléledni.
A harmadik nap egy ép ősborókást tekintettünk meg Bugac másik területén.


Leégett Ősborókás



Szabadidő
Az előadások és kirándulások közötti szabad perceket étel készítéssel, cicák simogatásával és sok-sok beszélgetéssel töltöttük. Esténként előkerültek a sörök és borok is, és a hangulat is jókedvűvé vált. Az ebédek és vacsorák jól sikerültek, az utolsó nap még egy kis tábortűz is égett, és a búcsúnapra pörkölt is készült. Azt hiszem, mindenki nagyon élvezte ezeket a pillanatokat.
Éjszaka ugyan hideg volt, és pokrócba csavarva, élő fűtőtestekkel (macskák) próbáltuk melegen tartani magunkat, de a tiszta égen csodálatosan látszottak a csillagok. A Nagy nyári háromszög, a Hattyú és a Göncöl csodálatosan látszott az égen.
Régen láttam ilyen tiszta eget. Ráadásul augusztus révén, még elcsíptünk pár hullócsillagot is.

Rákosi Vipera
Kép: Ruppáner Eszter


Hazafelé
Pénteken már sem előadások, sem kirándulások nem voltak. Reggel rendet raktunk az asztalon és a konyhában, aztán mindenki elindult hazafelé, vagy oda, ahová éppen tartott.

Azt hiszem, ez a Nyári Egyetem fantasztikus volt, és mindenki élvezte. Tudással, élményekkel és új ismeretségekkel gazdagodtunk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése