2013. március 6., szerda

Kerítéssel az oroszlánok megmentéséért!


 Az Ecology Letters folyóiratban megjelent egy tanulmány, miszerint az Afrikában természetes környezetben élő oroszlánok száma az utóbbi 50 évben drámaian, mintegy 80%-kal lecsökkent. Ha pusztulásuk ebben az ütemben folytatódik, 20-25 év múlva az afrikai oroszlánok megkaphatják a „természetben kihalt” IUCN minősítést. A tanulmány szerint közel 20-30 ezer nagymacska élhet még a vadonban.

Az Afrikában élő oroszlánokat leginkább az ember veszélyezteti. Vadásszák őket, akár azért mert az emberek veszélyforrást látnak benne, vagy szimplán a vadászat kedvéért, ráadásul az élőhelypusztulás és a zsákmányállataik ember általi túlvadászata is veszélyezteti a létüket.

A tanulmány kijelenti, hogy mihamarabbi beavatkozásra van szükség, hogy megvédjük a megmaradt állományokat. Pl. Serengetin és a dél-afrikai nemzeti parkokban, a kerítéssekkel védett területeken az oroszlánok populációi növekedni kezdtek. Így a tanulmány írói is erre a megoldásra hajlanak. Az elkerített nemzeti parkokban az oroszlánok védelme 500$/km2 költséget jelentene, míg ez a kerítéssel nem védett területeken 2000$/km2.

A vizsgálat vezetője szerint ez lehet a legjobb megoldás, és bár extrémnek hangzik, ám a veszély miatt radikális beavatkozásra van szükség, hogy megóvják a fajt a kihalástól.

Forrás: Híradó.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése