2013. március 22., péntek

Az óriáskalmár egyetlen faj?


A tudósok eddig úgy gondolták, hogy az óriáskalmárok (Architeuthis sp.) genetikai változatossága sokkal nagyobb, mint a nem régiben nyilvánosságra hozott kutatások eredménye. Tom Gilbert a Koppenhágai Egyetem munkatársa, aki a kutatásokat vezette, elmondta, hogy úgy tűnik, az óriáskalmárok bolygószerte az egész világon szaporodnak egymással, genetikai változatosságuk pedig sokkal kisebb, mint bármely más vizsgált tengeri élőlényé.
Japánok által lefilmezett óriáskalmár
A tudósok 43 óriáskalmár lágy szövetét használták fel, hogy kinyerjék az állatok mitokondriális DNS-ét, mely kizárólag anyai vonalon öröklődik, és sokkal jobb a sokféleség vizsgálatára.
Az mDNS-szekvenciák nagy hasonlóságot mutattak minden mintában, ami arra utal, hogy az óriáskalmárok egyetlen fajba tartoznak (eddig a fajok számát 1 és 21 közé tippelték), ráadásul mind ugyanannak a populációnak a tagjai. Ami azért hatalmas felfedezés, mert az óriáskalmárok testformája elég változatos és a mindenütt a világon előfordulnak.
A kutatók most azon dolgoznak, hogy a sejtmagi DNS vizsgálatával megerősítsék felfedezésüket. Amennyiben ez megtörténik, akkor bizonyítást nyerhet, hogy az óriáskalmároknál nem régen bekövetkezett egy populációs terjeszkedés, ráadásul megerősítené azt a hipotézist is, hogy a poliplárvák óriási távolságokra képesek eljutni az óceánokban.

Forrás: Origo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése