Minden szárazföldi gerinces ősét, a Tikraalik roseae, azaz a sétálóhal hátsó testrészeit rekonstruálták amerikai tudósok. Ez az őslény egy fontos kapocs az evolúció azon kérdésére, hogy a tengeri gerincesek, hogyan hódították meg a szárazföldet. Az első megtalált kövületeken a tudósok csupán a test első részét tudták tanulmányozni, de a legutóbb elemzett maradványon már a hátsó részről is fontos információkat voltak képesek feltárni.
A Tiktaalik roseae egy nagy vízi ragadozó volt, a hossza elérte akár a 2,5 métert. Jellemzői átmenetet képeznek a vízi és a szárazföldi gerincesek között: pikkelye és uszonyai voltak (ezek a vízi gerinces jellemzők), viszont a koponya, váll-, kar- és csuklócsontja a szárazföldiéhez hasonló.
Az első maradványt 2004-ben a Kanadában, a Sarkkörön túli vidéken találták meg, Ellesmere-szigetén. A kövületet, amin a hátsó részeket vizsgálták, szintén itt fedezték fel.
A legfontosabb, amit a szakértők megvizsgálhattak az a medencecsont és az uszony. Ezek ismeretében ugyanis rekonstruálni tudják a mozgást, főként azt, hogy a sétálóhal hogyan úszhatott a sekély vizeken.
Ám, amit találtak, még a tudósokat is meglepte. Ted Daeschler, a Drexel Egyetem kutatója elmondta, hogy kisebb medenceövre számítottak. A Tiktaalik roseae medenceöve, ami az uszonyok alátámasztója ugyanis olyan széles, mint a vállöve.
A négy végtagon alapuló mozgás itt már megjelenik, jóval azelőtt, hogy a szárazföldi állatokra jellemző mozgás kialakult volna.
A modellezés bebizonyította, hogy úszáskor ügyesen és biztosan haladt a vízben, de a végtagok elég erősek voltak, hogy szárazföldi sétára is használhassa őket, hogy egyik vízből átjusson egy másikba, viszont a legtöbb tulajdonsága még mindig a vízi életmódhoz kötötte.
Forrás: Index
Kép: Wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése