2012. szeptember 25., kedd

Új áttörés a növényi gyökerek vizsgálatában!


 A skóciai James Hutton intézetben sikerült kialakítani az átlátszó termőtalajt. Ez az új találmány áttörést jelenthet a növények gyökérzónájában zajló folyamatok vizsgálatára. Az eddig rejtve maradt gyökerek, most láthatókká válnak a kutatók számára.
Kép: Index.hu
A kutatások két évet vettek igénybe. A talaj egy olyan összetett dolog, melyet nagyon nehéz leutánozni. A kutatók sok időt töltöttek a megfelelő szemcseméret, az ásványi-anyag tartalom és a talaj savanyúságának megfelelő beállításával. Emellett pedig kísérleteztek az öntözéshez használt folyadékkal is, míg végül Lionel Dupuy bejelentette, hogy elkészült a világ első átlátszó talaja, mely segítségével immáron láthatóvá válik a rizoszféra is.
A mesterséges talaj 350 – 1600 mikron vastagságú szintetikus anyagból, az úgy nevezett Nafionból készült. Ez az anyag üzemanyagcellákban segít kontroll alatt tartani az ionokat. Ám ez az anyag alkalmas arra is, hogy baktériumfilm réteget növesszünk rajta. Dupuy és csapata szintén ezt az anyagot használták fel a talaj kialakításában. Az kialakítás egyik fontos része volt, hogy a tudósok módosították az anyag szerkezetét, hogy az öntözésre úgy reagáljon, mint a természetes talaj.
Az anyag minősége ugyan nem tökéletesen utánozza a természetes termőföldet, de a fizikai és kémiai minősége alapján képes imitálni azt. Ez az új talaj lapállapotban nem átlátszó, de amint meglocsolják a kifejezetten ehhez a folyamathoz tervezett, víz alapú oldattal, a talaj és az oldat keveréke megtöri a fényt, és az anyag áttetszővé válik.

Forrás és további érdekességek: Index

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése