2012. október 15., hétfő

Megfejtették a gömbvillám titkát!


 A világon először ausztrál fizikusoknak sikerült megfejteniük a gömbvillám keletkezésének matematikáját. Az viharok közben vagy után, épületekben, néha repülőgépen előforduló jelenséget már régóta kutatják sikertelenül, ám most ez az elmélet talán megállja a helyét.
A gömbvillám jelenség általában egy 10-15 centiméter átmérőjű, fényes gömb, ami a keletkezése után 20-30 mp-cel egyszerűen eltűnik. A fényes gömb általában a levegőben lebeg, és egy sétáló ember sebességével halad. A tanulmány szerint akkor keletkezik, ha egymástól elszigetelt térben (kb. egymillió voltos feszültséggel), az egyik oldalon a magas energiasűrűségű levegő erős elektromágneses mezőt hoz létre, ez pedig a másik térben úgy gerjeszti a molekulákat, hogy gömb alakba összeállnak, majd energiakisülés történik.
Ez azonban még csak egy teória, amit nem bizonyítottak, de mindenesetre ez eddig a leghitelesebb magyarázat, mely a fizika törvényeire és jelenségeire alapul, és ez az elmélet egybevág az elektronok és ionok fizikájáról, mozgásáról való ismeretekkel is.

Forrás: Index.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése