Bahia tapakúló

A Bahia tapakúló (Eleoscytalopus psychopompus) az EDGE oldalán a 100 legfenyegetettebb madárfaj között található. Ez az igen ritka dél-amerikai madár, melynek magyar neve az angol nevéből származik a verébalkatúak rendjébe, a király-gébics alkatúak alrendjébe, ezen belül a tapakúlók vagy fedettcsőrűfélék családjába tartozik. Nevében a Bahia Brazília azon térségének az elnevezése, ahol a madár endemikus fajként él.

Feketepamacsos selyemmajom

A feketepamacsos selyemmajom, vagy Callithrix penicillata az csuklyásmajmok családjába tartozik. Régebben úgy gondoltál, hogy a fehérpamacsos selyemmajom alfaja, de mára külön faji rangot kapott. Az állat átlagosan 19-22 centi hosszú, 350 gramm tömegű, bundája szürkés vagy sötétebb feketébe hajló, fülbojtjai meggyúltak, akár a fehérpamacsosoknak, de a színük mindig sötét. Farkuk halványan gyűrűzött.

Hidak gyökerekből

Cherapunjee indiai város lakói nem kőből és vasból készítenek hidakat az hegyvidéki erdőkben, hanem a gumifa gyökerét használják fel, hogy természetes átjárókat készítsenek szurdokok és patakok felett. A kidőlt bételfa törzsét kifúrják, a megfelelő helyre teszik, és ezekbe a vájatokba vezetik a gumifa gyökerét, ezzel irányítva növekedésüket.

Az idő előre haladtával a gyökerek egyre erősebbé válnak, így évről-évre a híd terhelhetősége nem csökken, hanem nő. Egy 15 éves gyökérhíd 1 ember súlyát bírja el, az 500 éves hidak már akár 50 embert is képesek megtartani.

A leghosszabb gyökérhidak 100 méter környékén vannak.

Forrás, kép: Ecolounge

Changyuraptor - a négy szárnyú dino

2012-ben a kína-észak-koreai határtól nem messze egy raptorfélékhez tartozó ősállat csontjait találták meg. A Changyuraptornak elnevezett lény viszont különlegesebb, mint az összes eddigi dinoszaurusz, amit felfedeztek, ugyanis nem csakhogy tudott repülni, de négy szárnnyal rendelkezett, és a leghosszabb tollazattal, amit valaha dinoszauruszon találtak.

A négy szárnyat úgy kellene elképzelni, hogy a mellső pár olyan, mint a jól ismert Archeopteryx-nél, a másik pár pedig az állat hátsó tollas lába lenne. Azt sajnos még nem tudják a tudósok sem, hogy a hátsó pár láb-szárny hozzájárult-e a repüléshez, bár valószínűsítik, hogy a kormányzásban és az egyensúlyozásban nagy szerepe lehetett.

Kép: S. Abramowicz / Courtesy of the Natural History Museum of Los Angeles County

A leletek alapján az állat úgy 125 millió évvel ezelőtt élt, és az akkori repülő állatokhoz képest nem csupán nagytestű, de szinte óriásnak számított. A Changyuraptor 120 centi hosszú lehetett, és négy kilogrammos. A repülésben szokatlanul hosszú, akár 30 centit is elérő farktollak segítségével volt képes levegőbe emelkedni, leszállni és a vadászatban is kiváló támogatást nyújtott.

Forrás: Index

Csontkamrát épít egy darázsfaj

Egy újonnan felfedezett útonállódarázs faj úgy védi meg fészkét a paraziták ellen, hogy hangyatetemekből falat épít annak külső részén. A kínai faj a csontkamra darázs (Deuteragenia ossarium) nevet kapta a kutatóktól, mivel a fészek leginkább az emberi kolostorok és sírkertek csontkamráira emlékeztet.

A faj az útonállódarazsak közé tartozik, melyek közül sok élő pókokra rakja a petéit, és a kikelő lárvák a pókból lakmározhatnak, mások lebénított bókokat helyeznek a fészkükbe. Ehhez az üreghez egy előüreg is tartozik, ami lezárt és üres. A kutatók, akik az új fajt találták ezeket a fészkeket vizsgálták (829 fészket, amiből nem csak az új faj, de 73 új alfaj is előkerült), melyeknek az előkamráiban hangyatetemeket találtak.

A tudósok úgy gondolják, hogy a hangyák célja a kémiai álcázás, és az ellenségektől illetve a parazitáktól való védelem. A hangyák által előállított szénhidrogéntől a fészeknek hangyaboly illata lesz.  Mivel azok a hangyák, melyek "csontvázként" bekerülnek az előkamrákba, elég agresszívan és kitartóan védik meg a fészküket, azok a ragadozók, akik találkoztak már velük, elkerülik a darázs fészkét is.

Forrás: Index

Képek: Ibtimes.co.uk, Wikimedia

Új faj az Anktartiszról

A Mopsechiniscus franciscae elnevezésű új medveállatkát Roberto Guidett és Reggio Emilia, a Modena Egyetem olasz kutatói fedezték az Antarktisz Viktória-földjén. A medveállatkák mohákban és zuzmókban élő, mikroszkopikus, fél milliméteres nagyságú állatok, melyek a legextrémebb élőhelyeken is megtalálhatók (képesek túlélni a legextrémebb hőmérsékleteket, nyomást, ráadásul megbirkóznak a mérgekkel és a radioaktivitással is).

Az új fajt a gleccserek mentén lévő mohákban találták meg. Az apró állatka különlegessége a vörös-narancssárga szín, a karmainál lévő apró párnácskák, és a jellegzetes mintát követő testszőrzet. Egyelőre ezek funkcióját még nem sikerült megállapítani.

Forrás és kép: Index