A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Környezetvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Környezetvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 16., vasárnap

Alacsony vízállások

2011. szeptemberében jelent meg egy blogbejegyzésem, Kiszárad a Tisza Záhonynál címmel. Akkor -332 cm volt a Tisza állása, és a képek alapján néhol majdnem lábon át lehetett kelni Magyarország második legnagyobb folyóján.
Idén hasonló helyzet uralkodik. Immár elég sok ideje aszályos az idő, ami a folyókon is meglátszik. A folyó Szolnoknál, és más északi szakaszokon a negatív rekordokat döntögeti. Egyes szakaszokon, akárcsak 4 éves (de 2013-ban szintén negatív rekordokat döntött meg a folyó), át lehet sétálni a folyón.

De nem csak a Tisza vízállása alacsony. Budapestnél a Duna 107 centiméteren áll, és 100 centi alatt pár problémákat vethet fel a vízállás. 95 centiméternél a Szabadság és az Erzsébet híd között kilátszik az ínségszikla, bár a szakemberek szerint, ennyire nem lesz kritikus a helyzet. Viszont a Duna felsőbb szakaszán, Németországban már leállították a hajóforgalmat.

Forrás: Index
Fotó: H. Szabó Sándor; forrás: Index

2014. október 17., péntek

Fairphone

Négy évvel ezelőtt, egy fair trade projektként indult el a Fairphone elkészítése. Az ötletgazdák fel akarták hívni a figyelmet, hogy a felhasznált ásványok kitermelése akár háborút is okozhat. A felhívás olyan jól sikerült, hogy 2013-ra vállalkozás lett belőle, és mára már 23.000 eladott Fairphone-nal büszkélkedhetnek az alapítók. 

A Fairphone egyik lényege, hogy igyekeznek etikussá és átláthatóvá tenni a gyártást. A telefonba használt ásványok olyan bányákból származnak, ahol tisztességes fizetést, biztonságos munkakörülményeket kapnak a munkások, és helyben marad a hasznon. Mindamellett, ezek a bányászatok kevésbé rombolják a környezetet, mint mások, ahol gyakran gyerekmunka is előfordul.

2014. augusztus 12., kedd

Eartship

Az Earthship, nyers fordításban földhajó egy önfenntartó építmény. Lényege, hogy megújuló forrásokból nyeri az energiát, és minden felhasznált részlete újrahasznosított, és újrahasznosít.
Egy jó Eartship ház akár 30-40 évig is képes eltartani egy családot. Az épület nehezen lebomló hulladékból - sörös doboz, gumiabroncs, üveghulladék - épülnek fel. A legdrágább része a megújuló forrásokat energiává átalakító szerkezetek, de mivel ezeket 1-2 generáción át lehet használni, így megtérülő befektetésnek számít.

A ház a földön bárhol megállja a helyét. Tervezője, Mike Reynolds, úgy alkotta meg, hogy a sivatagtól az északi sarkig bárhol 22 °C legyen a belső hőmérséklet, és bármilyen körülmények között képes a víz összegyűjtésére. Ez utóbbit a levegőből és a csapadékból történik, és az összegyűjtött víz ezután egy speciális szűrőn halad keresztül, hogy biológiailag is tiszta legyen (baktériummentes). 
A használt vizet a ház szintén képes megtisztítani. A vécéöblítésre használt vizet egy betontartályba gyűjtik, melyben hő hatására öntisztuló folyamatok indulnak meg. És a víz később még öntözésre használható.

Mindemellett az Earthship házakhoz üvegházak is tartoznak, így lehetőség nyílik zöldséget és gyümölcsöt termeszteni. Emellett halastó, tyúkok tartására megfelelő terület is hozzáépíthető, így zöldség mellett húsféleséget is lehet tenyészteni.

Egy ilyen házban a rezsi minimálisra, sőt akár nullára is csökkenthető lenne.

Forrás és képek: Álmaim otthona

2014. augusztus 5., kedd

Mesterséges levél

Julian Melchiorri angol egyetemista, és a Tufts Egyetem kutatói közösen fejlesztették ki azt a mesterséges levelet, mely képes oxigént termelni fény hatására. A levél a selyem egy speciális fehérjéjéből és az algák anyagából áll, és bármilyen felületet be lehet vele vonni.

A találmány az űrkutatás szempontjából még fontosabb, hiszen egy hosszútávú űrutazáshoz növényekre lenne, aminek termesztése nem megoldott, szinte lehetetlen, ám ezt az új felület megoldást nyújthat erre a problémára.

Forrás és képek: Mi volt ma

2014. június 30., hétfő

Algalámpa

Pierre Calleja francia biokémikus találta fel az áram nélkül is működő, szén-dioxid elnyelő lámpát. A lámpa alapvetően mikroalgák fotoszintézisén alapszik, és lényege, hogy elektromos árammá alakítják át az algák, fotoszintézis közben termelt energiájának egy részét. Az áram közvetlenül egy világítótestbe kerül, így nincs szükség hálózati áramra (csupán abban az esetben, ha nagyobb fényerőre van szükség.) A prototípust egy bordeaux-i mélygarázsban tesztelték.

A lámpa évente egy tonna szén-dioxidot képes elnyelni, ez akkora mennyiség, amit egy fa egész életében képes oxigénné alakítani.

Források: Ecolounge, 365 környezettudatos ötlet
Kép: Ecolounge

2014. június 10., kedd

Trágyából itatóvíz

A Michigan Állami Egyetemen készítették el a McLanahan Nutrient Separation System névre keresztelt lebontó- és szűrőrendszer. Ez az anaerob folyamaton nyugvó, azaz oxigén nélkül működő mesterséges emésztő képes nagy mennyiségű tehéntrágyából itatható vizet és műtrágyát készíteni. Az ürülék nagy részét víz alkotja, emellett pedig olyan tápanyagokat, szenet és kórokozókat is tartalmaz, ami környezetromboló hatású is lehet. Emiatt is fontos, hogy a trágyát megfelelő módon kezeljék, főleg olyan nagy gazdaságokban, ahol több száz tehén is lehet egyszerre.

A Michigan Egyetemen kidolgozott rendszer abban különbözik az átlagos tárolóktól, hogy kivonja az ammóniát és tápanyagokat az ürülékből, amit műtrágyaként lehet újrahasznosítani. Emellett facsarással a vizet is kivonják az ürülékből, egyelőre 50%-os hatékonysággal, de már dolgoznak a 65%-oson is. A kifacsar vizet kezelve, tisztítva itatásra is. A gép talán már idén forgalomba kerülhet.

Forrás: Index
Kép: http://www.galanthus.hu/

2014. május 12., hétfő

Elektromos szennyezés zavarja a vörösbegyek vonulását

Évtizedek óta zajlik a vita arról, hogy az elektromos eszközök által keltett elektromos vagy mágneses mező hatással van-e az emberi egészségre. Egy friss tanulmány a Nature tudományos folyóiratban, most azt bizonyította be, hogy az emberi eszközök által keltett elektromos zajok kihatnak az állatok egész érzékelési rendszerére. Például az éjszaka vándorló énekes madarak belső iránytűjét megzavarhatják ezek a zajok, és a városi területeken áthaladó vándorló madarak, a kialakult elektromágneses mezők miatt elvesztik tájékozódási képességüket.

A vándorló madárfajok közül sok a Föld mágneses mezőjét használja fel, hogy megtalálja a vonulásának megfelelő utat. Ha ebbe a mezőbe elektromágneses zajok keverednek, akkor a madarak megzavarodnak, elvesztik a megfelelő irányt.
Henrik Mouritsen az Oldenburg Egyetem egyik tudósa így magyarázta a jelenséget: "Ha érzékelni tudnánk ezt az elektromágneses zajt, az valószínűleg olyan lenne, mintha folyamatosan rock koncert szólna körülöttünk."

Mouritsen és kollégái az európai vörösbegyen vizsgálták az elektromágneses zajok hatását a madarak belső iránytűjére. A vörösbegyeket egy elektromágneses háttérzajba helyezték, mely a faházak és az egyetem Campusa között állandóan jelen van. Amikor a madarak olyan gyenge elektromágneses mezőnek van kitéve, mint amilyeneket egy AM rádió jelei és különböző elektronikus eszközök is kibocsájtanak, a madarak nem tudnak tájékozódni a mágneses iránytűjével. Tanácstalanná válnak, merre kéne menniük, és egyik házról a másikra szállnak.

Amikor a kutatók leföldelték a faházakat és lefedték őket alumínium fallal, melyek a hullámokat a föld alá vezették, a madarak visszanyerték az irányjelző képességüket. Ez a módszer a szennyezést 50 kHz-ről 5 MHz-re szorította le. Ez a két nagyságrendű intenzitás csökkentéssel, a zaj már nincs hatással a Föld mágneses mezőjére. Mikor a földelést és a falat eltávolítottak, a madarak ismét megzavarodtak.

Szerencsére az európai vörösbegy, ahogy sok más vonuló madár is, nem csupán egy navigációs módszert alkalmaz. Hogy tévútra ne kerülhessen a Nap, a csillagok állásából vagy tereptárgyak segítségével is képesek tájékozódni. Mindazon által a Föld mágnesessége általi tájékozódás az egyik legjelentősebb, ezért törekednünk kell arra, hogy az elektromágneses zajokat lecsökkentsük.

Forrás: IFL Sciense!

2014. április 29., kedd

Alkalmazkodtak a csernobili madarak

Idén volt a csernobili atomkatasztrófa 28. évfordulója. A katasztrófáról számtalan természet- és környezetvédelmi civil szervezet emlékezett meg, mind a Zöld OT-n, mind máshol Magyarországon. A katasztrófa okozta környezeti rombolással már évek óta foglalkoznak. Bár a tudósok elejében azt gondolták, hogy a terület hosszú évekig, akár évszázadig is élhetetlen lesz, egyre inkább visszaszorul ez a nézet, hiszen az utóbbi majdnem harminc évben a természet egyre jobban visszafoglalja a területet. Éppen emiatt, egyre több kutatás is történik a témában.

A Functional Ecology tudományos folyóiratban jelent meg Ismael Galvan spanyol tudós kutatása, mely a csernobili területen élő madarak alkalmazkodását vizsgálta a káros hatások ellen. A kutató 16 madárfaj 152 egyedét vizsgálta meg az atomreaktor környező területein. Az állatokból vér- és tollmintát vettek, a vizsgálatokat ezeken végezték el.

2014. április 27., vasárnap

Zöld OT képekben

Időpont: 2014. április 25-27
Szervezők: Reflex Környezetvédelmi Egyesület, Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség
Helyszín: Komárom, Monostori erőd



2014. március 19., szerda

Magmából energia

A világon Izlandon, a Fülöp-szigeteken és El Salvadorban a legnagyobb a geotermikus energia kihasználtsága. A három ország a villamosenergiájuk 25-30%-át geotermikus energiából állítják elő.

Izlandon a lakások 90%-át fűtik fel ezzel az energiával, így hát a kutatók folyamatosan végeznek feltárásokat újabb hőforrások után kutatva. 2009-ben az Izlandi Mélyfúrás Projekt (IDDP) és a Krafla geotermikus erőmű geológusai a sziget északkeleti részén kutattak. Az 5000 méter mélyre tervezett fúrások viszont elakadtak, mikor közel 2100 méteren olvadt kőzetbe, azaz magmába ütköztek. Ez csupán a második eset, hogy ilyen magasságban olvadt kőzetet találtak.
Forrás: Greenprofit

A magma hőmérséklete 900-1000 °C fok, melynek kihasználására már tervek készültek. A magas hőmérsékletet egy acélburkolatú kút segítségével nyernék ki. Jó hőkezelés mellett, akár rekord magas hőmérsékletet, 450 °C-ot is kinyerhetnek, ami 36 MW elektromos energia termeléséhez lehet képes. Ráadásul ez a folyamatosan termelődő energia tiszta, nem szennyezné sem a vizeket, sem a levegőt.

Forrás: Greenprofit

2014. március 3., hétfő

Függőleges kert Srí Lankán

Srí Lankára tervezték meg a világ legnagyobb függőleges kertjét. A 46 emelet magas, 164 lakásos épület minden hasonló építményt felülmúl. A kert Srí Lanka legnagyobb városától, Colombo-tól 10 km-re épül majd fel. A kisebb felhőkarcoló magasságú épületből így tökéletes rálátás lesz majd a Diyawanna-tóra.

A projekt célja, hogy az épület minél több természetes erőforrást kihasználjon (energiát például napelemekkel biztosítanak, de esővíz-gyűjtőt is terveztek. A tervezéskor figyelembe vették a nap járását, a szellőzés irányát, és a növények segítik a hang- és  hőszigetelést, miközben tisztább levegőt biztosítanak.

Forrás és kép: Tiszta jövő

2014. február 28., péntek

Önellátó várost terveztek Kínában

Kínában egy különleges futurisztikus várost terveztek meg, ahol a város és a vidék előnyei együtt érvényesülnek. A 45 villából álló közösség teljesen önellátó lenne, és olyan technológiákkal büszkélkedne, mint a Nap útját követő és azonnal szinkronizálódó automatikus-hőszabályzók, intelligens energiahálózat, és mindenféle szélenergiát hasznosító technológiák. Ezek zöld területeket, tiszta levegőt és egészséges termékeket biztosít.
Forrás: Tiszta jövő

A terveket a környezettudatos életmód és a fenntartható innovációk képezték.

Forrás és további képek: Tiszta jövő

2014. február 24., hétfő

Ártalmas az élővilágra a legnagyobb naperőmű

Már több hónapja működik, de hivatalosan február közepén kezdte el működését Las Vegastól 64 km-re lévő Ivanpath Napelektromosság-termelő Rendszer, azaz a világ jelenlegi legnagyobb naperőműve. A Nap fényét 300 ezer, egyenként számítógép vezérelt tükör vetíti rá három 137 méteres torony egyikére.
Foto: Bright Source Energy via odditycentral.com
Forrás: Index

Csakhogy a hatalmas naperőmű pár hónapos működése megmutatta, hogy az alternatív energia kinyerésének ezen formája igencsak káros a természetre. A tükrök felett a levegő akár 500 °C-ra is felmelegedhet, ami megperzselheti a felettük elszálló madarakat. A kutatások kimutatták, hogy az elmúlt hónapokban nem kevés madár sérült meg a naperőmű felett, melyek közül több el is pusztult. A sérül fajok között héják, sólymok, papagájok és más kismadarak is találhatók.

Egyes környezetvédők már megkérdőjelezik az naperőművek létének értelmét, hiszen nem biztos, hogy megéri naperőművet építeni a környezet védelmében, ha az pusztítja az élővilágot. Az erőmű így is kisebb lett a tervezettnél, mert az eredeti méret a sivatagi teknősök élőhelyét veszélyeztette.

Forrás: Index

2013. szeptember 25., szerda

Mikrobával energia

Egy új energiatermelő eszközt fejlesztettek ki amerikai mérnökök. Az eszköz alapja a szennyvizekben szerves anyagot lebontó mikrobák. Az elektronhorgászatnak elnevezett módszer azon alapszik, hogy egy pozitív és egy negatív elektródát merítenek szennyvíztartályba, melyben baktériumok találhatók. A lebontás során a mikrobák a negatív elektróda körül csoportosodnak, míg az elektronok a pozitív elektródákhoz tapadnak.
A készülék egy vékony cső, a két elektródával. E körül a mikrobák felszívják a szerves anyagot a vízből, és a felesleges elektronok az elem negatív végének szénszálaihoz áramolnak át az ezüst-oxidból készült pozitív pólusról.

A kutatók azt remélik, hogy a módszert hamarosan szennyvíztisztító üzemek használhatják majd, és természetes vizeket is segít megtisztítani. A feltalálók szerint a szennyvíz energiatartalmának 30%-át képes elektromos árammá alakítani, ami körülbelül a napelemek hatékonyságának felel meg.

A biogenerátorok egyik alapja a régóta ismeretes exoelektrogének, azaz a külső forrásból áramot előállító mikrobák léte. Ez eddig viszont működő biogenerátort nem sikerült létrehozni, ez az első áramot termelő, mikroba alapú energiatermelő eszköz.


Forrás: Hírado.hu

2013. augusztus 3., szombat

Élj Hobbitüregben – A földbe épített házak

Amerikában lassan divatba jönnek a félig föld alá épített házak, melyek nem csak biztonságosabbak, ellenállóbak, mint a felszínen álló társaik, de sokkal fenntarthatóbbak és energiatakarékosak is.
Forrás: Tisztajövő
A félig földbe épített házak előnyei:
  • szélsőséges hőmérséklet ingadozással szemben ellenállóak
  • nem igényel jelentős karbantartást
  • energia hatékony
  • könnyű, gyors elkészíthetőség
  • organikus, esztétikus külső
Forrás: Tisztajövő
Az épület beton alapokra épül, és egyes kivitelezők olyan erős tetővázat építenek, hogy a rákerülő növényborításra – ami általában gyep és vadvirágok – fel is lehet menni. A természet bevonása, az energiahatékonyság pedig talán az első lépés a fenntartható lakások felé. Ráadásul egy félig föld alá épített ház nehezebben dől össze, és nincs annyira kitéve a természet játékának.


Forrás: Tisztajövő

2013. január 24., csütörtök

Klímaváltozás 13 másodpercben

A NASA New York-i Goddard Institute for Space Studies intézete 13 mp-es videót készített az 1950 óta feljegyzett átlag hőmérsékleti adatokról. Az animáció illusztrációként készült a legutóbbi klímaváltozási jelentéshez. Alapnak az 1950 és 1980 közötti átlaghőmérsékletet vették. A kék színek az ennél alacsonyabb, a sárga és piros színek az ennél magasabb átlaghőmérsékleteket jelölik. A videón jól látszik, hogy az ötvenes években történt egy nagy meleghullám a Déli-Sarkvidéken, majd a hetvenes években nagyjából egyenletesek a hideg és a meleg időszakok.
Ezek után kezdődik el a felmelegedés. Előbb szép lassan sárgába vált át az egész térkép, majd 2012-höz éve, csupán a Csendes-óceán déli részén marad egy kisebb sötét-, és a közepén egy nagyobb világoskék folt.
Érdemes megfigyelni az északi részeken – Kanada, Grönlang, Szibéria – felmelegedését (mélyvörös), de a Szahara, Nyugat-Ázsia és Amazónia területén megjelenő piros foltokat is.

Forrás: Index
Videó: Indavideó


2013. január 15., kedd

Szélturbina az Apple-től


 2011 júniusában az Apple szabadalmi kérelmet nyújtott be egy új technológiájú szélturbinára. A technológia lényege, hogy a lapátok forgatónyomatékát a turbina hővé alakítja, és ezt a hőt használja fel elektromos áram termelésére.
Ez merőben új technológia a hagyományos szélturbinákkal szemben, amik a szél kinetikus energiáját alakítják mechanikus energiává, és végül ezt alakítják át árammá, ami által az áramtermelés képessége a szélerősségtől függ.
Ám az Apple új szabadalmában a hőtároló folyadék kiegyenlíti a szélenergia ingadozást, így folyamatos áramtermelést tesz lehetővé.

Forrás: Híradó.hu

2013. január 10., csütörtök

Szentjánosbogárból LED lámpa


 A szentjánosbogarak biolumineszcens fénnyel képesek magukhoz vonzani zsákmányukat, vagy jelezni társaiknak helyzetükről. Ez a struktúrát tanulmányozták Belga, Kanadai és Francia tudósok, akik ezáltal képesek voltak növelni a LED lámpa fénykibocsájtását.
Lemásolták a szentjánosbogarak külső vázának, azaz a kitinnek a szerkezetét, és ezáltal létrehoztak a LED réteget, mely akár 55%-kal is megnövelheti a fénykibocsájtást. Ez a réteget a régi dióda rendszerrel kombinálva növelni lehet a LED lámpák energiatakarékosságát.
Szentjánosbogár a Photuris nemzetségből
A szentjánosbogarak egy kémiai reakció által hozzák létre a fényt, ami az úgynevezett photocycles sejtekben játszódik le. Ezek után a fény a kutikulán halad keresztül, ahol a lassabban áramlik, mint a levegőben. Ez az eltérés azt jelenti, hogy a fény egy része visszatükröződik, habár néhány szentjánosbogár kutikulájának olyan speciális felületi geometriával rendelkezik, mely minimalizálja a visszaverődéseket, több fényt enged át, ezáltal nem olyan fényesek.
Szentjánosbogár a Photuris nemzetségből
A kutatók a Latin-Amerikában és az USÁ-ban talált Photuris nemzettség kutikuláját vizsgálták meg közelebbről. Azt találták, hogy néhány kutikulát nagy, egyenetlen élek borítanak, aminek az alakja egy gyártetőhöz hasonlít: kiálló és döntött. Ezek a kiemelkedések minden 10 mikrométeren 3 mikrométert emelnek. A kutatók megduplázták ezt a mintázatot azzal, hogy egy könnyű-érzékeny-anyagba lézerrel alakították ki a kiemelkedéseket a LED tetején. Lézergravírozással kialakított mintázat magassága és szélessége 5 mikrométer, ami a maximum fénykitermelést okoz.

A kutatások eredményét tudományos folyóiratokban közölték, miközben tovább vizsgálják a szentjánosbogarakat, hogy tovább tökéletesítsék a réteget.

Forrás: Ecoseed.org

2012. december 19., szerda

Mini vízerőmű


 Mint általában mindent, a japánok a vízerőművet is miniatürizálták. Az Ibasei cég által kifejlesztett víz alatti turbina, úgy fejleszt áramot, hogy ehhez sem nagyméretű gátak, sem környezetkárosítás nem szükséges. A Cappa kompakt vízenergia-generátor teljesítménye 250 W, mérete kicsi, könnyen szállítható. Intelligens rendszerének köszönhetően nem a méret és a vízmennyiség garantálja a teljesítményt – így nincs szükség duzzasztókra –, hanem a víz sebessége megnövekszik, mikor áthalad a turbinán, így több energia termelődik.
A készülék emellett teljesen újrahasznosítható, ám még nagyon drága. Az ára 12.000 dollár.


Forrás: Tiszta jövő