2013. július 31., szerda

Állatkerti hírek – Július

FÁNK
1. Két szürkenyakú koronásdaru fióka kelt ki a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A két fióka születését július 25-én hozta nyilvánosságra a FÁNK. A fiókák pihetollazata vörösesbarna, illetve zsömleszínű, és tömzsi lábakon szaladgálnak. Később felnőtt korban lábuk megnyúlik, és a fejükön is megjelenik a tollkorona, amiről a nevükről kapták. A szülőpár, Mami és Papi már 1999 óta él az állatkertben, és azóta majdnem két tucat fiókát költöttek ki.
Manul; kép: Bagosi Zoltán
2. Július 22-én érkezett hím manul – vagy pusztai vagy Pallas-macska –, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A manul egy ázsiai macskaféle, és igazi ritkaságnak számít az állatkertek körében. Az új jövevény Angliából érkezett, és már látható az állatkertben.

Szegedi Vadaspark
1. Tompaorrú krokodilok születtek a Szegedi Vadasparkban. Ez még zoológiai körökben is szenzációnak számít. Ez a faj nagyon ritka, és szaporítása nagyon fontos, ezért is örömhír a 9 kis krokodil születése. A tojásokat nem a szülők, Barbi és Bobo, keltették ki, mivel a kifutójukban nincs meg hozzá a megfelelő környezet – 30 °C és 80-90% pára –, így mesterséges keltetőbe kerültek. 4 kiskrokodilt már a látogatók is megnézhetnek a 9-ből.
Tompaorrú krokodil kicsi; kép: Endrédi Lajos

Nyíregyháza – Sóstó ZOO
1. Július 25-én jelent meg a hír, hogy afrikai leopárdok születtek a nyíregyházi állatkertben. A szülőpár 2007-ben került össze, azóta minden évben születnek kis leopárdok, de idén ikrek jöttek a világra, most először. A kicsik az anyjuk kifutójában vannak.

2. Július elején fehérkezű gibbon született Nyíregyházán. A kicsivel együtt négytagúvá vált a család.

3. Július elején sárgaszakállas makik születtek nyíregyházán. Ez a faj igen ritka, így a kicsit születése nagy öröm az állatkertek számára.


2013. július 29., hétfő

Hőségriadó - Extrém hőtűrők előnyben!

Következzenek a leghőtűrőbb fajok:
Nem régen fedeztek fel egy víz alatt élő egysejtűt, mely extrém hőtűrő képességekkel bír. Kísérletek kimutatták, hogy a 121-es törzsként ismert mikróba akár még 121 °C-on is képes szaporodni, és még 130 °C-on is túlél.
Pompei-féreg
A magas hőmérséklet kicsapja a fehérjéket, és elszakítja a kötéseket, és emiatt a legtöbb élőlény már nem tud életben maradni 60 °C hőmérsékletnél. Az efelett túlélő élőlényeket nevezzük extrém hőtűrőknek. Ahhoz, hogy a baktériumok kibírják ezt a hőmérsékletet, erősebb kötések szükségesek a DNS-ekben, és tartósabb fehérjék szükségesek. Emellett pedig 100 °C felett az élőlénynek képesnek kell lennie több ATP-t (adenozin-trifoszfát, energiaközvetítő) termelnie, mint amennyi elbomlik a hőmérséklet hatására.
Többsejtű élőlények közül egyelőre egyetlen extrém hőtűrő fajt ismerünk: ez pedig a pompeji-féreg (Alvinella pompejana), mely 5000 méter mélyen él a víz alatt. Ennek a fajnak az ideális hőmérséklet a 60 °C. Viszont nagyon érzékeny minden egyéb környezeti változásra. Az a fantasztikus még ebben a fajban, hogy az óceán alatti kürtők közelében él (itt a víz akár 400 °C is lehet), és a kutatók kiderítették, hogy ez a féreg néhány pillanatra még a 80-100° C-os hőmérsékletet is túlél.
Szaharai ezüsthangya
A többsejtűek közül, a szárazföldön az ismert leginkább hőtűrő faj a szaharai ezüsthangya (Cataglyphis bombycina), mely 55 °C-on él legjobban. Ennek egyik oka, hogy ebben a hőségben az ellenségei már nem jelennek meg.


Forrás: Index

2013. július 25., csütörtök

Veszélyben a grönlandi fókák – fogy a jég

Grönland partjainál egyre több elpusztult vagy legyengült grönlandi fókát (Pagophilus groenlandicus) találnak. Egy tanulmány szerint a pusztulás egyik okozója az Atlanti-óceán északi részén lévő jégtáblák csökkenése.
A legtöbb partra sodródott fóka ugyanis fiatal példány. A tanulmány készítői szerint az egyre csökkenő mennyiségű jégtáblákon egyre kevesebb fóka fér el, így sok olyan fiatal példány kényszerül a vízben maradni, akik még nem tanultak meg tájékozódni az óceánban, vagy nem tanulták meg még a vadászat alapjait. Ezért az éhes fókák a dél felé tartó halrajokat követve eltévedhetnek, az esetleges vadászatok sikertelensége miatt el is pusztulhatnak Grönland partjai közelében. A legtöbb fóka hím, ugyanis a hímek merészebbek, nagyobb távolságokra is elúsznak táplálékkeresés közben.
Grönlandi fóka
A kutatók úgy vélik, a probléma egyik okozója az északi jégtáblák olvadása. A grönlandi fókák jégtáblákon párosodnak, és itt is hozzák világra, és nevelik a borjaikat, de az elmúlt 30 évben 8% csökkent az áprilisi jégtáblák kiterjedése. Ez pedig az az időszak, amikor a legtöbb borjú megszületik.


Forrás: Index

2013. július 22., hétfő

Észak-Európában már fenntartható a halászat

Egy új kutatás szerint az Atlanti-óceán északi részén élő tengeri halfajok nagy részét már fenntartható mennyiségben halásszák. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor hamarosan megindulhat az állományok növekedése.
A kutatók – Paul Fernandes és Robin Cook – 57 északkelet-atlanti halpopulációt vizsgáltak meg. Ezeket már közel 60 éve figyelik, így megfelelő alapot nyújtottak a túlhalászat vizsgálatára. A kutatók a halpiacokon gyűjtött, valamint a halász- és kutatóhajók által szolgáltatott adatokat dolgozták fel.
Az eredmények azt mutatták ki, hogy a zsákmány nagyságát csökkentették a halászok ez által pedig a halpopulációk mérete növekedni kezdett. A 2002-es halászati reform óta (lecsökkentették a halászható mennyiséget) a halállományok helyzete javulni kezdett. 2011-ben már a legtöbb halat fenntartható módon halászták ki.

A tudósok viszont felhívják rá a figyelmet, hogy a tengeri halállományoknak csupán egy részét vizsgálták, és szükséges lenne minden halászott halfajra odafigyelni. Pl. a tőkehalak populációja még nem igazán kezdett el növekedni. De ha továbbra is odafigyelnek a halászatra, és kerülik a túlhalászatot, akkor a tengerek halállománya visszatérhet az eredeti szintre.


Forrás: Greenfo

2013. július 17., szerda

Új tengeri csigafaj - Csupaszkopoltyús csigák

Floridában egy új csupaszkopoltyús csigafajt fedeztek fel. A Melibe arianae nevet kapó csigafaj a Tethyiidae családba tartozik. A faj a Melibe genusz első trópusi atlanti faja.
Melibe arianae

A csupaszkopoltyús csigák, vagy más nevükön a házatlan tengeri csigák (Nudibranchia) a búvárfotósok kedvenc témái. Ez a puhatestű altörzs igen színes és látványos megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet. Az óceánokban mindenfelé elterjedtek, de legtöbbjük a trópusi és mérsékelt övi vizekben él meg.
Nembrotha cristata
Életkor: 1-2 év
Élettér: sekélyebb vizek (ár-apály zónák alatt, homokos part, korallzátonyok)
Táplálkozás: ragadozók (korall, szivacs, tengeri rózsa, ritkábban halak), hús és moszatevő is akad köztük
Ragadózói: halak, tengeri teknős, tengeri pók, tengeri csillag
Mozgás: úszás, mászás
Szaporodás: hímnős állatok; szaporodási időszak tavasszal és nyáron van, petékkel szaporodik, a lárvákat az áramlatok sodorják magukkal.
Veszélyeztető tényezők: vízszennyezés, hajózás
Veszélyeztetettség: nem veszélyeztetett
Flabellina iodinea

Források: Wikipedia, Zookeys

Kapcsolódó bejegyzés: Állat, mégis növény?

2013. július 13., szombat

Jószívű gyerekrablók

Jószívű gyerekrablók címmel jelent meg egy felvilágosító videó az Indavideó portálon. A Madármentők által készített kisfilm felhívja a figyelmet, hogy nem kell minden kisállatot megmenteni, csak azért, mert úgy tűnik, hogy egyedül van. Lehetséges, hogy a szülők épp tőlünk ijedtek meg, és ezért nem keresik fel a kölykeiket.

Őzek
A tavasszal született kis őzek, úgynevezett elfekvő állatok. Ez azt jelenti, hogy a gida nem követi folyamatosan a mamáját mindenhova, hanem lefekszik a fűbe, és lapul, hogy ne vegyék észre. Ilyenkor a mamája nem hagyja magára, sőt gyakran a ragadozókat próbálja elcsalni a közeléből. Az őzmama bizonyos időnként, ha nem érez veszélyt, visszatér a kicsihez, és megeteti, sőt gyakran új helyre is viszi őt. Ezért tehát a fűben vagy erdőben talált kis őzek nem árvák! Ha megsimogatjuk őket, vagy hozzájuk érünk a szagunk riasztóan hathat a mamájára, így épp mi tesszük az őzgidát azzá. Őzet csak akkor mentsünk meg, ha sérült. Ha elfekvőt találunk, akkor ne nyúljunk hozzá, hagyjuk ott. 1-2 óra múlva a mamája el fogja vinni.

Madarak
Az földön, vagy bokrokon gubbasztó kicsi, de már tollas madarak szintén a megmentések áldozatai lehetnek. Leggyakrabban városokban a fekete rigó fiókák esnek a jószívű gyerekrablók áldozatává. A kis tollas madarak általában már közel vannak a kirepüléshez. Saját önszántukból ugrálnak ki a fészekből, mert próbálgatják a szárnyaikat, vagy előfordul, hogy a szülők csalják ki őket onnan. Ezek a fiókák már képesek 1-2 méterre alacsonyan elrepülni, de még gondoskodni nem tudnak magukról. Ezért általában egy igen éles, hívogató hanggal jeleznek a szülőknek, hogy nem a fészekben vannak, így azok megtalálják őket akár a fűben is.
Ezért hát kismadarakat is akkor mentsünk, ha azok sérültek, vagy teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a szülei nem tudják etetni. Ha mégis féltjük a kicsit, mert macskát láttunk a környéken, vagy bármi más ragadozót, akkor tegyük őt egy védettebb helyre. Mentőközpontba csak végső esetbe vigyük, mert bár a szakemberek tudják, hogyan nevelhetik fel őket, mindig a természetes környezetben, a szülők által való felnevelés a legjobb! Ráadásul az énekes madarak érzékenyek lehetnek a stresszre, amit a megfogás és a szállítás okoz.

A videóban még több információt tudhatunk meg:

2013. július 11., csütörtök

Meglepően magas biodiverzitás a jég alatt

Januárban orosz kutatók 3400 méter mélyről vettek vízmintát a Vosztoknak elnevezett jég alatti tóból. Ezekben pedig több mint 3500 élő szervezetet DNS-ét mutatták ki.
A DNS-ek 94% baktériumoktól származott – sok olyat is, melyek halak, rákok, gyűrűsférgek emésztőrendszerében is megjelennek, sőt olyan DNS-ek is előkerültek melyek teljesen új fajokhoz tartozhat. Ezenkívül találtak még egysejtű és többsejtű organizmusokat is, pl gombákat. Kettő olyan mintát is előkerült, melyek archeáktól, azaz ősi, baktériumokhoz hasonló egysejtűekből származnak. A kutatók úgy gondolják, hogy a tó vizében fejlettebb szervezetek is találhatóak.

Ez a nagy biodiverzitás azért lepte meg a kutatókat, mert a szélsőséges körülmények miatt a tavat sterilnek gondolták. Az expedíció célja ősi, hidegtűrő létformák keresése volt, de az eredmények minden várakozást felülmúltak.

A DNS és RNS darabkákat nagy gondossággal nyerték ki, ugyanis a laborvizsgálatok során biztosítani kellett a jégminta tisztaságát. Ezt úgy valósították meg, hogy 4 °C-os 5,5%-os hipoklorid oldatba helyezték a mintát, majd 3x desztillált vízzel lemosták a jég külső részét. Ezek után steril körülmények között olvasztották meg, megszűrték, centrifugálással kinyerték a DNS és RNS darabokat, aztán a vizet visszafagyasztották. A darabokat ezután vizsgálták meg.


Forrás: Origó

2013. július 8., hétfő

Amazóniai erdőirtás számokban

Egyre nő a fakitermelés az Amazonas vidékének esőerdeiben. Idén májusban nagyobb területen irtották ki az erdőt, mint tavaly. Íme néhány adat a kitermelésről:
– 2011 augusztus és 2012 július vége között 2051 km2 esőerdő tűnt el
– 2012 augusztusa óta 2338 km2 esőerdő tűnt el (ez New York területének háromszora)
– 2013 májusában 565 km2 területet irtottak ki. Ez 5x nagyobb volt, mint 2012 májusában.

Az esőerdőket főként két okból irtják: az egyik a területnyerés, a másik pedig a fakitermelés. Míg a területnyerés főként a növekedett mezőgazdasági termelés miatt történik – habár a vékony talaj és az erózió miatt sok kezelésre van szükség a megfelelő mezőgazdasághoz –, addig a fakitermelésnél előforult, hogy egyetlen faj miatt hatalmas erdőrészket vágnak ki. Ilyen pl. a mahagóni.

Az amazóniai erdőirtások legfőbb okai az infrastrukturális beruházások, a könyezetpolitka változása, és főként a mezőgazdaság (szójabab termelés). A termények ára folyamatosan nő, ezért új területeket vonnak művelés alá.
A kutatók és a környezetvédők attól tartanak, hogy az eddigi munka, melyet az esőerdők megóvásáért tettek, most a semmibe vész. További kutatásokkal is elkezdtek, hogy megvizsgálják, a pusztulást mennyiben okozza az emberi tevékenység, és mennyiben természetes folyamat.


Forrás: Index

2013. július 5., péntek

Kea

Kea
Név: Kea
Latin név: Nestor notabilis
Leírás: John Gould, 1856.
Élőhelye: Új-Zéland
Megjelenés:
testhossz: 48 cm
testtömeg: 0,8-1 kh
szárnyfesztávolság: 90 cm
tollazat: barna, olajzöld, szárnya alatt narancs folt
csőr: hosszú, keskenyen ível, kihegyesedő
farka: rövid, széles, kékes-zöld, fekete heggyel
Táplálkozás: mindenevő és dögevő


Védettségi státusz: IUCN: sebezhető, Új-Zéland: nemzetileg fenyegetett
Szaporodás:
szociális hajlam: poligám, egy hímhez több nőstény tartozik
fészekalj: 2-5 fehér tojást
kotlás: 21 nap
kirepülés: ~ 94 nap


A kea (Nestor notabilis) a papagájalkatúak rendjébe tartozik. Ezt az állatot tartják az egyik legokosabb madárfajnak a világon. Különlegessége, hogy képes akár logikai feladatok megoldására is, pl. tárgyak eltolása-elhúzása adott sorrendben, vagy képes együttműködni más fajokkal, egyedekkel, hogy megszerezze az élelmet.
Ez az okos madár Új-Zéland déli szigetén őshonos. Élőhelye az alföldi folyóvölgyek, a nyugati part erdei és a Déli-sziget alpesi régiói. Ma már ugyen nem fordul elő az Északi-szigeten, de több, mint 10.000 évvel ezelőtt élt egy populációjuk ott is. Üregekben vagy a gyökeek között fészkel.
A keák állománya 1986-ban 1000 és 5000 példány közöttire jósolták (ekkor vált védetté), 1992-ben 15.000-re.
Szárny alatt narancs színezetű
Tollazata olajzöld színű, de a szárnya alatt narancssárga színezet díszíti. Egyetlen alpesi papagájként a mindenevők és a dögevők közé sorolhatjuk, de legjobban a növényi részeket (gyökér, levél, bogyók, nektér) és a rovarokat szereti.

Védettsége:
Védetté nyilvánítása előtt az új-zélandi kormány fizetett a megölt keákért. A madár kártevőként van ugyanis nyilvántartva a juh-állományt veszélyeztette. A kormány arra számított, hogy a vadászat csak az állattenyésztő területek környékére fog korlátozódni, de tévedtek. A probléma akkor keletkezett, mikor a vadászok a fejpénz reményében a nemzetiparkokban és Westlandban is vadászni kezdtek. 1970-ben végül eltörölték a fejpénzt, de addigra 15.000 keát vadásztak le. Ekkor a madár részleges védelmet kapott, miután a megbecsült állomány 5000-re csökkent. 1986-ban teljes krül véelmet kapott.
Tollazata barna és olajzöld

1999 és 2009 között az állomány radikálisan lecsökkent. Ennek oka a kea tojások és fiókák zsákmányolása volt. A károkat erszényesek okozták, emellett az ólommérgezés is nagy százalékban okoztak a keák korai hatását.
Az Új-zélandi Fenyegetettség Osztályozási Rendszerben a kea nemzetileg fenyegetett, az IUCN vörös listáján pedig sebezhető státusztú. Ennek ellenére ma még mindig vadásszák ezeket a madarakat.

Forrás: Wikipedia
Kapcsolódó bejegyzés: Állatkerti hírek

2013. július 3., szerda

Állatkerti hírek

Szeged
1. Hat szurikáta született a Szegedi állatkertben! A sokak által kedvelt állatok kicsinyei a héten bújtak ki a járatokból, így már a látogatók is megtekinthetik őket.
2. A Szegedi vadaspark is részt vesz a kék vércsék védelmében. Az állatkert a nyestek kutatásával akarja támogatni a ragadozómadarak védelmét. A nyest ugyanis a legnagyobb veszélyeztető tényező a kék vércsék számára.
3. Júniusban egy kea pár érkezett az állatkertbe. A Szegedi Vadaspark nem titkolt szándéka a keák szaporítása.
Kea (illusztráció)


Jászberény
Július 4-én nyit a Jászberényi Állatkert éjszakai háza. Az új különleges épületben a látogatók madárpókokat, sáskákat, skorpiókat, csótányokat és a nagy szenzációt a csupasz turkálókat tekinthetik meg. Ide költözött Ananász a háromöves tatu is.


Veszprém
A Veszprémi állatkertben 4 indiai antilop született.
Indiai antilop (illusztráció)


2013. július 1., hétfő

A maki-tolvajlás vizsgálata

Duke University kutatói bebizonyították, hogy azok a makifajok, akik nagyobb közösségekben élnek, sokkal nagyobb valószínűséggel lopják el az ételt a többiek háta mögött, mint szemtől szembe. A kisérlet során hat makifaj 60 egyedét vizsgálták három különböző szituációban.
1. Két ember ült az asztalnál, két tányér étellel. Egyikük az ételt nézte, a másik elfordította a fejét.
2. Mind a két ember az ételt nézte.
3. Mind a két ember az ételt nézte, de eltakarták vagy a szemüket vagy a szájukat.
Gyűrűsfarkú maki
kép illusztráció
Azok a makik, akik nagyobb közösségből származtak, azok tudták, hogy figyelik őket, és inkább csak akkor vették el az ételt, amikor az emberek nem figyeltek. A kisebb közösségben élőkben nem tudatosult, hogy az emberek figyelhetik őket, így gyakrabban vették el az ételt akkor is, ha az emberek figyeltek. A harmadik szituációval, a bekötött szemmel-szájjal viszont a legtöbb faj nem tudott mit kezdeni.


Forrás: Index