A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tobzoska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tobzoska. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 8., csütörtök

Élelemként a kihalás szélén

Négy, a kihalás szélén álló állatfaj menekülhetne meg, ha Kínában betiltanák a fogyasztásukat. A tobzoska, a piszeorrú majom, az aranyos sármány és a tarka varánusz legnagyobb veszélyeztetője a kínai nép. Ez a négy faj ugyanis kiemelkedő szerepű az ország étlapján.

A Kínai törvényeket szigorítva, most megpróbálják betiltani ennek a négy állatnak a fogyasztását. A TRAFFIC (Wildlife Trade Monitoring Network) vadvédelmi ellenőrző hálózat (ami az IUCN, a WWF és a CITES munkáját hivatott segíteni) felmérése szerint a kínai kereslet miatt kialakult illegális kereskedelem miatt tűnt el Vietnám, Laosz és Kambodzsa nagy részéről.

2012. november 13., kedd

Tobzoska

A tobzoskák a méhlepényes emlősök egyik rendje, ami a ma élő rendek közül a méhlepényes ragadozók (Carnivorák) legközelebbi rokonai. A két rend 75 millió évvel ezelőtt vált el egymástól, az egyik oldalon kialakultak a ragadozók, a másikon pedig a tobzoskák.
A tobzoskák könnyen felismerhetőek a testüket tetőcserép módjára borító pikkelyekről, és magyar nevüket is emiatt kapták (toboz – tobzoska). A pikkelyek csupán a hasoldalát nem védik, itt a testét finom szőrzet borítja. A pikkelyek száma az életkor haladtával nem változik. Ugyanannyi pikkellyel élik le az életüket, mint amennyi a születésükkor kialakul. Ezek a védelmi szempontból nagyon fontos képződmények viszont kopnak és sérülnek az évek során, de ugyanúgy, mint pl. az emberi köröm, alulról újra nőnek.
Hátsó-Indiai Tobzoska
A tobzoskák hangyákkal, termeszekkel táplálkoznak. Mind a négy lábukon öt ujj található, melyeken erőteljes karmok alakultak ki. Ezek közül is, a mellső lábon, és annak harmadik ujján a legerősebbek ezek a táplálkozáshoz nélkülözhetetlen függelékek. Ezzel törik ugyanis fel a termeszek várait és kaparják ki a hangyabolyokat. Aztán hosszú nyelvükkel egyszerűen felnyalják a rovarokat. Éjjeli állatok, nappal az odvaikban alszanak, vagy ha nem érnek vissza időben, akkor a földbe ássák magukat, vagy egyes fajok a fákon pihennek.
Védekező tobzoska
A tobzoska magányosan élő állat. A hímek és a nőstények csak párzási időszakban találkoznak egymással. Egyetlen utódot hoz a világra, melyet a nőstény a farkán hordoz a szoptatási időszak alatt.
Óriás tobzoska múzeumban
Fontosabb fajai:
Hosszúfarkú tobzoska (Manis tetradactyla)
Óriás tobzoska (Manis gigantea)
Hátsó-indiai tobzoska (Manis javanica)

Forrás: Wikipédia