A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kétéltűek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kétéltűek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 8., szombat

Mérgező békák

Kép:AFP Forrás: Index.hu
Két, immár régóta ismert békafajról derült ki, hogy képesek aktív védekezésre használni mérgüket. 
Eddig is ismeretes volt, hogy a békák képesek mérget kiválasztani a bőrükön keresztül - legjobb példák erre a nyílméregbékák, melyek mérge a világ legerősebbjei között van számon tartva -, de ez a méreg passzív védekezésre alkalmas csupán. Olyan békát ezeddig nem találtak, mely a mérgét tudatos és aktív védelemre használná.

2014. június 18., szerda

A békanyelv ereje

A Scientific Reports tudományos folyóiratban jelent meg egy új cikk, mely a békák nyelvének ragadósságát, és az általuk kifejtett húzóerőt vizsgálja. A díszes szarvasbékákkal végzett kísérlet lényege, hogy a csalinak szánt tücsköt üveglap mögé helyezték, és az üveglapon mérték, hogy a nyelv mennyi ideig tapadt hozzá, mennyi nyálkát hagyott és mekkora felületen. Emellett az üveg segítségével a húzóerő nagyságát is képesek voltak lemérni.

A mérések azt mutatják, hogy a akár néhány ezredmásodperces kontaktusok is különbözőek. Minél rövidebb ideig tapadt a béka nyelve a üveglaphoz és minél kevesebb nyálkát hagyott ott, annál erősebb volt a tapadás és a húzóerő. Ez utóbbit mérve, kiderült, hogy a békák húzóereje saját testsúlyuknál nagyobb húzóerőt fejtenek ki.
Díszes szarvasbéka
A kísérletet azért végezték, mert egy olyan természetes ragasztót szeretnének találni és kifejleszteni, ami később ipari alkalmazásba kerülhet. A békákkal 20 kísérletet végeztek el, és minden kísérlet végén megkapták a tücsköt, amit előtte az üveglap végett.

Forrás: Index
Képek: Telegraph, Frogforum

2014. május 23., péntek

TOP 10 fajok 2013.

2008 óta minden évben taxonómusok és biológusok gyűlnek össze, hogy megválasszák az előző évben felfedezett új állatok 10-es toplistáját. Idén a választás a SUNY Környezettudományi és Erdészeti Főiskolán történt, és május 23-án, Karl von Linné születésnapjára időzítették a lista nyilvánosságra hozatalát.
A tudósok szerint még legalább 10 millió felfedezetlen faj élhet a földön, az egysejtűektől egészen az állatokig. És félnek is attól, hogy gyorsabban halnak ki a fajok, minthogy fel tudnák fedezni őket. Ezért is tartják fontosnak a top10-es lista közlését minden évben.
Olinguito
Kép: Greenprofit

2013 TOP10 ÚJ FAJAI:
  • Olinguito
  • Kaweesakii sárkányfa
  • Andrill anemoina (Edwardsiella andrillae)
  • Csontváz garnéla (Liropus minusculus)
  • Narancs penicilin (Penicillium vanoranjei)
  • Levélfarkú gekkó (Saltuarius eximius)
  • Spiculosiphon oceana egy óriás protozoo
  • Tersicoccus phoenicis egy mikróba
  • "Csingiling" légy (Tinkerbella nana)
  • Zospeum tholussum egy átlátszó házú csiga
Forrás: Greenprofit, ESF.edu

2014. május 14., szerda

Létrejött a világ legnagyobb nemzeti parkja

Május elején jött létre a világ legnagyobb nemzeti parkja Új-Kaledóniában. A csendes-óceáni szigetvilág egy részét magába foglaló, 1,3 millió négyzetkilométer nagyságú területen alakult meg a Korall-tengeri Nemzeti Park. 

Az Ausztráliától 3000 kilométerre fekvő szigetvilágon és környékén egyedülálló élővilág alakult ki. A nemzeti park egyik legnagyobb kincse, a víz alatti geológiai és egyéb képződmények, melyek színes tenger alatti élőhelyeket teremtenek, különleges és egyedi fajok számára.
A park 48 cápafajt, 25 tengeri emlős fajt, 19 madárfajt és 5 tengeri teknősfaj otthona. 

A szigeteken 250 ezer ember él, akik a halászatból élnek meg. A park egy fenntartható halászatot szeretne kialakítani, miközben a terület biodiverzitása csak minimálisan sérül.

A Korall-tengeri Nemzeti Park csupán egy kis szelete egy nagyobb védett terület kialakításában. A Pacific Oceanscape, egy olyan védett terület lenne, mely az USA-nál négyszer nagyobb területnyi régióban szeretne védettséget kialakítani, közel 40 millió négyzetkilométer nagyságon.

A természetvédelem mellett, a tengeri erőforrások védelme is fontos célja az új nemzeti parknak.

Forrás: Greeprofit
Képek: http://news.bbcimg.co.uk/, http://newswatch.nationalgeographic.com, www.flightsaustralia.com

2014. április 29., kedd

Alkalmazkodtak a csernobili madarak

Idén volt a csernobili atomkatasztrófa 28. évfordulója. A katasztrófáról számtalan természet- és környezetvédelmi civil szervezet emlékezett meg, mind a Zöld OT-n, mind máshol Magyarországon. A katasztrófa okozta környezeti rombolással már évek óta foglalkoznak. Bár a tudósok elejében azt gondolták, hogy a terület hosszú évekig, akár évszázadig is élhetetlen lesz, egyre inkább visszaszorul ez a nézet, hiszen az utóbbi majdnem harminc évben a természet egyre jobban visszafoglalja a területet. Éppen emiatt, egyre több kutatás is történik a témában.

A Functional Ecology tudományos folyóiratban jelent meg Ismael Galvan spanyol tudós kutatása, mely a csernobili területen élő madarak alkalmazkodását vizsgálta a káros hatások ellen. A kutató 16 madárfaj 152 egyedét vizsgálta meg az atomreaktor környező területein. Az állatokból vér- és tollmintát vettek, a vizsgálatokat ezeken végezték el.

2014. február 16., vasárnap

Új békafaj Vietnámból

Ausztrál és helyi szakértők találtak rá egy új békafajra a Hoang Lien Nemzeti Parkban, a Fansipan-hegyen. Az új kétéltű a csücskösásóbéka-félék családjába tartozik, és a Leptolalax botsfordi nevet kapta, az ázsiai kétéltű kutatás egyik nagy alakja, Christopher Botsford után.


Az első hím példányt 2012-ben találták meg, egy patak közelében, az avar alatt. Az állat felépítése egyedi: szemzuga kerekített, nagy combmirigyei vannak, hasa sötétbarna fehér foltokkal tarkítva, nyelve hosszú és széles. A pofa- és lágyékrész réz-kéken pettyezett, és néhol aranyszíneket is találni rajta.
Hangja halk, csipogó, tücsökzenére hasonlít.

A jelenlegi adatok alapján csak 2795 és 2815 méter között található meg, ahol jól alkalmazkodott a hideg, nyirkos időjáráshoz.
Az új faj, akárcsak társai az élőhely vesztés miatt fenyegetettek. Ráadásul a L. botsfordi érzékeny lehet az éghajlat változásra. A kutatók ez ellen annyit tehetnek, hogy a lehető legtöbb információt gyűjtik össze, egy jó védelmi program megalkotásához.

Forrás: National Geographic
Kép: National Geographic

2014. január 29., szerda

Új varangy Peruban

Új békafajt azonosítottak Peruban. A kutatók az országon észak-déli irányban végighúzódó Andok keleti lejtőjén elterülő perui Yungason (erdős terület) találtak rá az új kétéltűfajra. Az állatot a felfedezés helye után nevezték el Rhinella yunga. 

A békafajjal eddig is találkoztak már a kutatók, de eddig egy másik fajhoz sorolták az egyedeket. A szakértőknek viszont most felkeltette az érdeklődését, hogy olyan egyedekkel találkoztak, melyeknek hiányzott a dobhártyájuk. Vizsgálatokat kezdtek, és kiderült, hogy az eddig Rhinella margaritifera-ként azonosított békák egy új fajhoz tartoznak.
Forrás: The Guardian

A szakemberek egyelőre még nem vizsgálták, hogy hallószerv nélkül, hogyan kommunikálhat. Egy másik, seychelle-szigeteki, szintén dobhártya nélküli békafaj például a száját használja hallásra.
A faj egyedeinek színe a vörösesbarnától egészen a sárgáig terjed. Mintázatuk a már részben elkorhadt leveleket idézi.

Forrás: Híradó.hu

2014. január 24., péntek

Új fosszília és új faj: delfinek múltja és jelene

A delfinek eleddig ismeretlen evolúciós lépését azonosították Új-Zélandon. A kutatók által Papahu taitapu-nak keresztelt új faj 22-19 millió évvel ezelőtt élt, és úgy gondolják, hogy a modern delfinek és fogascetek őse lehet.
Közönséged delfin
Forrás: http://rindt.uw.hu/

2014. január 22., szerda

Átszelte az Északi-tengert egy törpedenevér

Hollandiában találtak egy durvavitorlájú törpedenevért (Pipistrellus nathusii), melyet 600 km-rel odébb, Nagy Britanniában, Bristol mellett jelöltek meg. Az állatot sajnos elpusztult, de az gyűrűje alapján azonosították az egyedet. Ez a felfedezés fontos a kutatók számára. Ez lehet az első bizonyíték, hogy a ezek a denevérek átkelnek az Északi-tengeren.
A nagy utazót 2012-ben a blagdoni tónál jelölte meg Daniel Hargreaves, a Bat Consevation Trust egyik munkatársa. Az állat tetemét 2013 végén fedezte fel egy frízföldi állatvédő aktivista észak Hollandiában. Az állatot egy mezőgazdasági épületben találták meg, ahol a denevérek előszeretettel tartózkodtak.
Forrás: Wikipedia
Készítő: Mnolf

Durvavitorlájú törpedenevér (Pipistrellus nathusii)
A durvavitorlájú denevér az emlősök osztályán belül a denevérek rendjéhez tartozik. Ezen belül kis denevérek alrendjébe tartozó simaorrú denevérek családjának egyik faja.
Európában és Ázsia keleti részén őshonos. Magyarország déli területein is él. Súlya 6-15 gramm, hossza 4-5 centiméter. A Shetland-szigeteken írták le először, 1940-ben és 1990 óta tartják számon Angliában.

A vándorlási szokásaikról még igen keveset tudnak a kutatók, de a kontinensen végzett vizsgálatok már bizonyították, hogy képesek nagy távolságokat megtenni. Ezt jelölés visszafogás módszerével mérték fel.
Emellett az Északi-tengeren lévő olajfúrókon is találtak már denevéreket, de ez az egyed az első, ami bizonyítottan, több mint 600 km vándorolt a tengeren keresztül.
A kutatók igyekeznek minél többet megtudni az állatok vándorlási szokásairól.

2014. január 18., szombat

Áttörés az evolúció kutatásban - A sétálóhal

Minden szárazföldi gerinces ősét, a Tikraalik roseae, azaz a sétálóhal hátsó testrészeit rekonstruálták amerikai tudósok. Ez az őslény egy fontos kapocs az evolúció azon kérdésére, hogy a tengeri gerincesek, hogyan hódították meg a szárazföldet. Az első megtalált kövületeken a tudósok csupán a test első részét tudták tanulmányozni, de a legutóbb elemzett maradványon már a hátsó részről is fontos információkat voltak képesek feltárni.

2014. január 16., csütörtök

Fontosabb a közös étkezés, mint a kurkászás

A Max Planck Evolúciós Antropológiai Kutatóintézet kutató csoportja az ugandai Bundongó erdőben élő csimpánzok viselkedését vizsgálták, és rájöttek, hogy a közös étkezések jobban építik a társas kapcsolatokat, mint a kurkászás. A kutatás során 26 csimpánz 79, egy órával az táplálkozás után gyűjtött vizeletmintáját vizsgálták. Azoknál az állatoknál, akik társasan táplálkoztak, magasabb volt az oxitocin koncentráció. Az oxitocin hormon a társas kapcsolatok kialakulásában játszik szerepet. Embereknél időnként "szeretethormonként" is emlegetik.

Az oxitocin szintet az nem befolyásolta, hogy a majmok adták vagy kapták az ételt más majmoktól, ahogy az sem, hogy rokonok voltak-e vagy sem.
A kurkászás közben is kimutatható az oxitocin szint emelkedése, de nem olyan mértékben, mint a táplálkozásnál.

Forrás: Index
Kép: Greenfo

2014. január 15., szerda

Pingvinek 30 méter magasan

A brit antarktiszi kutatóprogram tudósai a felmelegedés újabb következményét írták le a PLOS ONE tudományos lapban közzétett tanulmányban. A tudósok műhold felvételeken észlelték a császárpingvinek költési helyeinek megváltozását. A madarak ugyanis 30 méteres jégfalakra költöztek át a tengeren úszó jégről.
Forrás: http://pctrs.network.hu/

A költözés azzal lehet összefüggésben, hogy az utóbbi években a tengeri jég nem erősödött meg annyira a költési időszakra, hogy elbírja a kolóniát, ezért a madarak egy masszívabb területre, a selfjegekre kényszerültek. 2008 és 2010 közötti műholdfelvételeken még az látszik, hogy a jég elég vastaggá vált a kolónia fenntartásához, ám 2011-ben és 2012-ben csak egy hónappal a költési szezon kezdete után alakult ki a tengeri jég. A szárazföldi fagyos selfekre feljutni viszont nehezebb, ez viszont megnehezíti a táplálék szerzést és a fiókák táplálását.  Ám talán jó hír, hogy a szakértők szerint ez a viselkedés azt jelenti, hogy az állatok alkalmazkodnak a környezeti változásokhoz. 

Forrás: Greenfo

2014. január 14., kedd

Miért van szükség a nagy ragadozókra?

A Science-ben jelent meg az az átfogó tudományos cikk, mely a nagyragadozók eltűnésének következményét vizsgálja a Föld ökológiájára. A cikkben a kutatók a harmincegy nagyragadozó faj közül hetet választottak ki a vizsgálatokhoz: afrikai oroszlán, leopárd, eurázsiai hiúz, szürke farkas, puma, tengeri vidra és dingó.
Jaguár

A legnagyobb ragadozók 75%-nak csökken az egyedszáma, és tizenhét faj élőhelye csökkent már le több mint felére. Délkelet-Ázsia, Dél- és Kelet-Afrika és az Amazonas vidéke azok a területek, ahol jelenleg sok nagyragadozót kipusztulás fenyeget. Nyugat-Európába és az Egyesült Államok keleti vidékén már kiirtották a nagy ragadozókat (egy-két kivételtől eltekintve).
Szürke farkas

Globálisan azt lehet mondani, hogy az negatív hozzáállás ezekhez az állatokhoz, vadászatuk (szőrme, gyógyszer, trófea) és az élőhelyeik folyamatos csökkenése miatt folyamatosan csökken a nagyragadozók száma, pedig egyre jobban kezdjük megérteni, mennyire fontosak is az ökológiai egyensúly fennmaradásában:
  • kordában tartják a növényevők szaporodását, ez által az egészséges növényzet fennmaradásában segítenek
  • közvetve csökkentik a globális felmelegedést
  • növelik a biodiverzitást
  • szabályozzák a betegségek terjedését
A kutatók úgy látják, ha a jövőben nem lesz változás, akkor a nagyragadozók eltűnése az ökoszisztémák leromlásához fog vezetni. Csökken a flóra sokszínűsége és a produktivitása. A növényevők elszaporodása, a flóra leromlása a felmelegedést fogja elősegíteni. Az embereknek minél hamarabb meg kell érteniük, mennyire fontos együtt élni a nagyragadozókkal, és biztosítani túlélésüket a Földön.

Forrás: Origo

2014. január 12., vasárnap

Sziámi-iker bálnákat találtak partra vetve

Sajnos már élettelenül találtak rá a válluknál összenőtt sziámi-iker bálnaborjakra a Mexiko Baja California félszigeten. A fiatal szürke bálnák csupán pár órát maradhattak életben a szárazföldön.
A tudósok most bőr-, izom- és szilamintákat vesznek róluk, hogy tanulmányozhassák az esetet.
Ezek a bálnák a Csendes-óceán északi részén, Alaszka környékén élnek, de Mexicóba vándorolnak szaporodni. A faj szerencsére nem veszélyeztetett, populációjuk stabil, több mint 15.000 egyeddel.



Forrás: Origo

2014. január 10., péntek

Befagyott a Niagara

Magyarországon is gyönyörű látványt szokott nyújtani egy-egy befagyott vízesés (Fátyol vízesés vagy a Lillafüredi), de a látvány egy sokkal monumentálisabb vízesés esetében még lenyűgözőbb.

Egy északi-sarki állandó ciklon felől érkező hideg levegő szokatlanul kemény telet okoz Észak-Amerikában, mely miatt még tavak és folyók is befagyhatnak. Így lehetséges, hogy a Nagy-Tavak között elhelyezkedő Niagara vízesésen is olyan monumentális jégcsapok láthatók, amiktől úgy néz ki, mintha a vízesés egy része befagyott volna. 
A gyönyörű látványról a Reuters fotósa, Aaron Harris készített képeket.

Forrás: Index
Képek: Aaron Harris (Business Insider)



2013. december 19., csütörtök

Légtisztító kerékpár

A bankoki LightFog formatervező stúdió nyerte meg az idei RedDot formatervezési díjat egy elektromos, levegőtisztító kerékpár ötletével.
Forrás: RedDot/LightFog

2013. december 15., vasárnap

Kifehéredett Szfinx

122 év után ismét hó esett Egyiptomban. A magasabb hegységekben a hó mennyisége elérhet az 50 centimétert, ráadásul ritka látvány tárult az emberek szeme elé, a hófödte Piramisokkal és havas Szfinx-szel!
















Forrás: Időkép
Képek: BuzzFeed

A makákó és a jakuzzi

A cerkófmajmok családjába tartozó japán makákók (Macaca fuscata) természetes élőhelyükön már turistalátványosságnak számítanak. A Nagano környéki hegyekben, a Jigokudani Majom Parkban élő majmok ugyanis télen szívesen merülnek bele a rezervátumban található hőforrásokba.
A főemlősök közül a japán makákók élnek legészakabbra, ez által még a -15°C-ot kibírják, ám a hőforrás nagyon vonzó menedék a számukra. A vulkánok által fűtött természetes medencék vize akár 50 fokos is lehet, és a télen idejük nagy részét itt élik, és csak táplálékszerzésre hagyják el.

A majmok ezen szokását az 1960-as években fedezték fel. Egy fiatal nőstény az egyik hőforrásba ugrott, hogy kivegye a gondozók által bedobott szójababot, és rájött, hogy télen a hőforrás sokkal jobb, mint a hideg hegyek között. Ahogy telt az idő, egyre több időt töltött a hőforrásban, a társai pedig követték őt.

Most pedig következzen néhány kép a fürdőző makákókról!

Fotók: EPA, Ben Torode

2013. december 9., hétfő

Remény a koralloknak

2009 és 2012 között Florida Keysben kísérleteket kezdtek, hogy megvizsgálják a tápanyagterhelés következményét a korallokra. A vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a vizek magasabb nitrogén és foszfor szintje megduplázza a korallbetegségek és megtriplázza a korallkifehéredés (stressz jele) megjelenéseinek számát. A vizsgálat viszont azt is kimutatta, hogy ha a szennyezés abbamaradt, a korallok igen hamar - 10 hónap alatt - regenerálódtak.
Rebecca Vega-Thurber, a vizsgálat vezetője örült a meglepő eredményeknek. Bár aggasztó a betegségek és a stressz hatások számának növekedése a szennyezésre, viszont a tény, hogy a korallok képesek regenerálódni, azt mutatja, hogy a szennyezések csökkentését vagy beszüntetését célzó programok elősegíthetik a korallok helyreállását.

2013. október 29., kedd

Három új fajt fedeztek fel Ausztráliában

Conrad Hoskin, a James Cook egyetem kutatója egy National Geographic expedícióhoz csatlakozott, melynek célja a York-szigeti Melville-fok hegyvidékei voltak. Az expedíció alatt a kutató három teljesen új fajt fedezett fel: egy gekkót, egy gyíkot és egy békát.

A felfedezés jelentős, ugyanis Ausztrália igen feltérképezett az állatfajok szempontjából, nem számítottak már új fajokra, de a hegyvidék esőerdővel borított sziklás fennsíkja mégis meglepetést okozott.
A gekkó
Kép: Conrad Hoskin
A Saltuarius eximius névre keresztelt új gekkófaj a három közül a legfontosabb felfedezés. Az alig 20 cm-es állat még az ősidőkből maradt fent, és teljesen különbözik a többi ausztrál gekkófajtól.
A Saproscincus saltus nevet viselő gyíkfajt a fennsík erdőségeiben találták, és ő is erősen különbözik rokonaitól.
A gyík
Fotó: Tim Laman
A harmadik felfedezés egy béka, melynek a Cophixalus petrophilus latin nevet adták. Ez egy sziklalakó kétéltű, mely a száraz időszakot a repedésekben meghúzódva vészeli át, ahol párásabb és hűvösebb a levegő. Az ebihalak a petén belül fejlődnek, és csak a teljesen kialakult állat bújik ki. Erre az állandó víz hiánya miatt van szükség. Az esős, nedves időszakban táplálkoznak és párzanak.
A béka
Kép: Tim Laman

Az expedíció a felfedezéseket felbuzdulva, hamarosan vissza akar térni a Melville-fokra.

Forrás: Index