2012. december 4., kedd

Megépült a Kis- és a Nagyteknős Ház Rakamazon


 2012. november 29-én adták át a 660 millió forintos, uniós támogatással felépített Kis- és Nagyteknősbéka Házat, melyek a Nagy-Morotva Vízi Tanösvény és vízi kalandtúra induló és fogadóállomásai.
A 2,2 km hosszú vízi tanösvény a Nagyteknősbéka Házból indul, mely egész évben nyitva tart, és közel 1200 m2 területen interaktív kiállítással, terráriumokkal és akváriumokkal, és fantasztikus kilátással szórakoztatja látogatóit. Mindemellett az épület 2013-tól fesztivál beléptető csarnokként is működni fog, pl. a Hegyalja fesztiválon.
Nagyteknős ház

A tanösvényen 20 és 40 fő szállítására alkalmas elektromos meghajtású hajók fognak közlekedni jövőévtől kezdve, megállóinál pedig a Holt-Tisza vidékének jellegzetes növény- és állatvilágát ismerhetik meg a látogatót. A túra a Kisteknősbéka Háznál ér majd véget. Ez az épület több, mint 250 m2, ahol a helyi állatvilág bemutatása történik. Mellette pedig Ősmagyar Park is helyet kap, ahol magyar kultúra őskorával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Forrás és további információk: Tisztajövő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése